Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő reagált a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásra és arra is, hogy a testület javaslata szerint 6000 eurót adnának migránsonként a befogadó országoknak. A kormányfő azt mondta: nem tulajdonít jelentőséget a bizottság mostani döntéseinek, hiszen minden, most kezdeményezett döntésük már kifutott az időből. Orbán Viktor szerint azt a módszert kell megtalálni, „hogyan lavírozzunk, evickéljünk” el a jövő év májusáig. Elvi kérdésnek nevezte, mire fordítja az unió az emberek pénzét, és veszélyes gondolkodásnak nevezte azt, ha azt a migránsoknak adnák oda. Hangsúlyozta: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely nem a határokat megvédő országokat bünteti.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...