Harmadik alkalommal kerül sor augusztus első hétvégéjén, pontosabban augusztus 2 és 5-e között Mérában, a Cifra Kalotaszeg szélén világzenei fesztiválra, a Méra World Music hamarosan branddé alakul annak ellenére, hogy a fesztivál nem akarja kinőni a Méra, s mi több a Szarka telek és a szomszédos telkek nyújtotta kereteit, határait. A Kolozsvártól mindössze 13 kilométerre fekvő festői kis falut bivalymúzeumáról, ékes viseletéről, táncairól dalairól ismerheti a hallgató, de talán már a világzenei fesztivál sem idegen számára hiszen minden évben beszámoltunk ennek eseményeiről, vendégeiről, akiket alkalomadtán meg is szólaltattunk. Az esemény szervezői továbbra is Bethlendi András és Varga Zoltán, akiknek annak idején megszületett a fejében egy világzenei fesztivál gondolata hol máshol, mint az éppen Mérában zajló vándor- néptánctáborban. Azóta nagy nevek, kisebb nevek, de minden esetben kiváló zenészek szórakoztatták, táncoltatták, ríkatták meg a közönséget a Szarka telek csűrszínpadáról, és így lesz ez idén is, hiszen három kontinensről 16 együttes jelenlétére számíthat az aki kilátogat Mérába. A kísérőprogramok idén is izgalmasak, tematikus filmvetítések, helyi termelők vására, templomi koncertek és gyermekfoglalkozás, tánctanítás, táncház és az elmaradhatatlan együtt örömzenélés.
A győztesek önigazolása
Legutóbb a győztesek nagyvonalúságáról beszéltem, arról, hogy hosszú távon miért nem szabad megalázni, a végletekig kizsigerelni a veszteseket, mert az…
Tovább...Franciaország hadat üzen az amerikai techóriásoknak
Franciaország és az amerikai technológiai vállalatok közötti kapcsolat jelentős átalakuláson megy keresztül. A párizsi kormány bejelentette, hogy az állami intézmények…
Tovább...A hét hírei, 2026. május 1.
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt…
Tovább...Kiállítás Málnásfürdő múltjáról, jelenéről
Nyolc éve indult a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilágot bemutató sorozata a hegyvidéki Borszékkal. Az intézet legújabb kiállítása a Kovászna…
Tovább...