Zárva maradnak a görög bankok és tőkekorlátozásokat vezet be az athéni kormány ? jelentette be Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök. Tegnap esti televíziós beszédében hangsúlyozta: a görög kormány által tett, a pénzügyi mentőprogram rövid meghosszabbítására vonatkozó kérés elutasítása európai mércével mérve váratlan lépés volt, megkérdőjelezte egy szuverén nép jogát a döntéshez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lakosság pénzbetétei „teljes biztonságban vannak”. A hivatalos kormányközlönyben megjelent dokumentum szerint a görög bankok július 6-ig, a népszavazás utánig tartanak zárva. Ugyanakkor megtiltottak minden pénzátutalást külföldre, emellett naponta hatvan eurónál nagyobb összeg helyi kibocsátású bankkártyával nem vehető fel a pénzjegykiadó automatákból.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...