Közzétette az Európai Bizottság, milyen pénzügyi javaslatokra mondott nemet Görögország pénteken. Az EB szerint azonban sem a listán szereplő lépéseket, sem egy átfogó megállapodás körvonalait sem sikerült elfogadni, mert a görögök péntek este egyoldalúan félbeszakították a folyamatot. A dokumentum 10 pontban foglalta össze a szükséges lépéseket. Ezek között szerepel a költségvetési többlet elérése a következő három évben, a 23 százalékos áfakulcs bevezetése kivéve az alapvető élelmiszereket, energiát, szállodákat és gyógyszereket, a különböző adók emelése, illetve bevezetése, a katonai kiadások csökkentése, a nyugdíjazási kedvezmények eltörlése, az államigazgatási kiadások csökkentése, a gáz és árampiac liberalizálása, valamint a regionális repterek, illetve kikötők privatizálása.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...