A román közvéleményt alig foglalkoztatják az Erdély és Románia egyesülésével kapcsolatos rendezvények ? állapították meg hétfőn A kultúrafogyasztás 2017-es barométere nevű országos felmérés készítői. A Művelődéskutató és Felnőttoktató Országos Intézet tegnap mutatta be Bukarestben a kulturális barométer felmérés eredményeit, melyet 2017 végén készítettek országos reprezentatív mintán, és amelyben kiemelten foglalkoztak a román centenáriumi év kérdéseivel. A megkérdezettek fele válaszolta, hogy az utóbbi öt évben soha nem vett részt a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken, 28 százalék mondta, hogy egyszer vagy kétszer, 16 százalék majdnem minden évben, és csak hat százalék válaszolta, hogy rendszeresen részt vesz. Carmen Croitoru, a Művelődéskutató és Felnőttoktató Országos Intézet igazgatónője ma az RFI Románia vendége volt, ahol kifejtette, a viszonylagos érdektelenségnek több oka van, elsősorban az, hogy a fogyasztók hol és milyen formában férnek hozzá a kultúráról szóló információkhoz, és nyilván ezen belül a centenáriummal kapcsolatos hírekhez, eseményekhez. Carmen Croitoru azt is megemlítette, hogy ebben az évben van az Európai Örökségvédelem Éve is, amelybe a különféle romániai szakintézmények természetesen bekapcsolódnak, ám erről vajmi keveset tudnak a polgárok. Mint mondta, A kultúrafogyasztás 2017-es barométere nevű felmérés kérdéseket, de lehetséges megoldásokat is felvet, hiszen köztudott, hogy Romániában kiváló minőségű az internet, és sok időt eltöltünk a különféle internetes felületeken, valószínű tehát, hogy a hagyományos módszerek mellett, a virtuális tér adta lehetőségeket is ki kell használni.
Mozaik, 2025. július 8-a
Adásunk vendége Szeder-Szabó Krisztina, a Junior Artisjus-díjas énekes, gitáros, dalszerző, a Szeder zenekar alapítója, aki legutóbbi erdélyi turnéján Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában…
Tovább...Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését
Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a…
Tovább...Radikális váltás Washingtonban: Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez
Az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor a Fehér Házban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozott. Az elnök,…
Tovább...Izraeli tisztviselők szerint elérhető a gázai tűzszünet, de több időt vehet igénybe
Izrael szerint áthidalhatók a nézetkülönbségek a Hamász palesztin fegyveres csoporttal Katarban folyó tűzszüneti tárgyalásokon, de a megállapodás elérése több napot…
Tovább...