Óva intette Jimmy Carter volt amerikai elnök az Egyesült Államok jelenlegi elnökét, Donald Trumpot attól, hogy katonai akciót indítson Szíria vagy a világ bármely más válságövezete ellen. Az egykori elnök arra is figyelmeztette Trumpot az AP amerikai hírügynökségnek adott, helyi idő szerint szerdán megjelent interjúban, hogy mindenáron tartózkodjon a nukleáris fegyverek bevetésétől. A 93 éves egykori demokrata párti amerikai elnök hozzátette: még egy kisebb katonai csapás is „veszélyes dolog”, amely felett el lehet veszteni az ellenőrzést. Donald Trump nemrég jelezte: a katonai akciót is fontolgatja Szíriával szemben, miután a múlt héten súlyos vegyifegyver-támadás ért civileket Kelet-Gútában. A Damaszkuszt támogató Oroszország erre az esetre „komoly válaszlépéseket” helyezett kilátásba.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...