Franciaország az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény tiszteletben tartását olyan határvonalnak tekinti, amelynek megszegését sem Szíria esetében, sem másutt nem tűri el – hangoztatta Jean-Yves Le Drian, a francia diplomácia vezetője ma Bukarestben a Teodor Melescanu külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten. „Ezt a vörös vonalat átlépték, ezért a napokban döntenünk kell a válaszlépésekről” – tette hozzá. Teodor Melescanu is leszögezte: Románia határozottan elítéli a vegyi fegyverek használatát minden körülmények között, de különösen akkor, amikor azokat civilek ellen vetik be. Bukarest független szakértői vizsgálatot sürget a helyszínen, és annak a híve, hogy a nemzetközi közösség a vizsgálat eredményei alapján döntsön a szükséges válaszlépésekről.