Legalább öten román állampolgárok voltak a csehországi Kralupy nad Vltavou vegyiművekben történt robbanás hat áldozata közül – jelentette pénteken a cseh elektronikus média, a tragédiát kivizsgáló hatóságokhoz közeli forrásokra hivatkozva, az információkat a román külügyminisztérium is megerősítette. A Kralupy nad Vltavou vegyiművekben tegnap történt robbanás közvetlen oka egyelőre ismeretlen. Annyi már biztos, hogy a robbanás egy éppen használaton kívül lévő kerozintartály tisztítása közben következett be. A robbanásban elhunyt, illetve megsérült román állampolgárok családjainak Klaus Johannis államfő mellett, Viorica Dăncilă kormányfő, és Liviu Dragnea, a Képviselőház elnöke is üzenetben fejezte ki együttérzését, illetve mihamarabbi gyógyulást kívántak a sérülteknek. A nyugat-csehországi régióban több vegyi üzem is működik, s már több tragédia történt. A legnagyobb, 17 emberéletet követelő robbanás 1974-ban a Litvínov melletti Záluziben működő olajfinomítóban következett be.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...