Idén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a gazdák, jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett: a 2016-os évtől eltérően tavaly időben kifizették a szubvenciókat. Közlése szerint február 3-án Románia számláira 400 millió euró érkezett. Ez az összeg az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapba befizetett összegek megtérítése, és a 2017 decemberére vonatkozó összeg. Ez hozzáadódik a január 5-én átutalt 660 millió euróhoz. ?Ez már több mint egymilliárd eurót jelent a romániai mezőgazdászok számára, és az 1,8 milliárd eurós maximálisan jóváhagyott összeg 60 százalékát teszi ki” – nyilatkozta Dăncilă a kormányülés kezdetén. A miniszterelnök szerint eddig 1,3 milliárd eurót utaltak át a gazdáknak, ez a keret 70 százalékai. A kormányfő közölte: 885 000 gazda igényelt támogatást, közülük 723 000-en már megkapták a szubvenciókat.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...