Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ma kijelentette, biztos abban, hogy az amerikai nagykövetség egy éven belül Jeruzsálembe költözik – jelentette a helyi sajtó. Az izraeli kormányfő indiai látogatásán, újságírók kérdéseire válaszolva fejtette ki álláspontját az amerikai diplomáciai képviselet elköltöztetésének időpontjáról. Máshogy nyilatkozott egy hónapja Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, aki úgy vélekedett, hogy legalább három évig tarthat a külképviselet áthelyezése Tel-Avivból Jeruzsálembe. Donald Trump amerikai elnök múlt év december 6-án jelentette be az amerikai nagykövetség átköltöztetését Jeruzsálembe, s elismerte a vitatott státusú Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Jeruzsálem ügye az izraeli-palesztin békefolyamat egyik kulcskérdése. A zsidó állam oszthatatlan fővárosának tekinti a várost, melynek az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalta a keleti részét, ahol a palesztinok a saját államuk fővárosát szeretnék létrehozni. Trump ezzel évtizedes diplomáciai irányvonalat másított meg. A nemzetközi közösség álláspontja ugyanis az, hogy a két félnek egymás között kell megállapodnia Jeruzsálemről. (MTI)
Ma áll össze az új vajdasági kormány
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány…
Tovább...Johannis Washingtonban
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia…
Tovább...Elmaradhat idén a Múzeumok Éjszakája program
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet. A múzeumokban…
Tovább...Beindul a forgalom a vidombáki reptéren
Tegnap kezdődött meg a jegyárusítás a Fly Lili légitársaság júniusban induló vidombáki járataira – tudatja a Brassó megyei repülőtér. Már az első 24…
Tovább...