Minthogy a medve télen sem nagyon alszik, a medvekérdés pedig az utóbbi években a Székelyföldön és különösképpen Hargita megyében ennél is éberebb, az össze-vissza kapkodás láttán ezelőtt másfél esztendővel írtam egy szöveget a maszol.ro-ba, az egykori Romániai Magyar Szó világhálós utódjába, amelyben felhívtam a figyelmet, hogy a megvilágosodásért nem kell túl messzire menni, csak ide a szomszédba, Brassóba kellene átugrani. A Brassói Egyetemen ugyanis nem csupán erdészeti oktatás zajlik, hanem mester- és doktorátusi képzés is létezik vadgazdálkodásbót. Sőt mi több – írtam akkor – az egyetem 2010 óta résztvesz egy olyan európai kutatási programban, amely kiemelten az európai nagyvadakra és ennek keretében a barna medvékre vonatkozik. A fő irányzataiban már bezárult, de részleteiben még mindmáig folytatódó programot Horvátországból, nemzetközileg elismert medve-magatartástan kutató irányította, éveken át görögországi, bulgáriai,olaszországi és romániai kutatócsoportok dolgoztak ennek keretében, és nem véletlenül ezekből az országokból, mivel a medveállomány még mindig a legnagyobb a területükön. A legfontosabb cél a helyi közösségek és az egyre inkább leszűkített élettérben élő medvepopulációk közötti konfliktusok megoldása, méghozzá nem az amúgyis Európában védett mackók kiirtásával, hanem megóvásukkal. A többszáz oldalas tanulmányokban minden ?medve-eset? tényszerűen le volt írva, osztályozva, kodifikálva és ezekből például kiderült, hogy Romániában korántsem a Székelyföldön a leggyakoribb a medvetámadás.Hosszas tárgyalások, több nemzetközi konferencia eredményeként a programban részt vevő országokban olyan úgynevezett BET-eket (Bear Emergency Team-eket), azaz medve sürgősségi csoportokat hoztak létre, amelyek képesek kisebb-nagyobb sikerrel kezelni a már említett konfliktusokat. Hasonló csoportok Romániában is működnek és ennek eredményeként Brassó csakhamar lekerült a medvetámadások és a tömbházak közötti medvekószálások élvonalából. Nem a vadász és a minél nagyobb számú, sokezer eurót hozó gyors lepuffantás tehát a megoldás, hanem sok-sok más vonatkozás, amelyekkel mind-mind érdemes lenne megismerkedni – írtam mindezt 2016 augusztusában, És el kell mondanom, hogy igen-igen nagy elégtételemre szolgált, hogy végre-valahára, az elmúlt napokban, a lehető legszélesebb körű részvétellel Brassóban tartottak medvekonferenciát, és amint a sajtóközleményből kiderült, a medvekérdést személyes ügyének tekintő Hargita megyei tanácselnök is immár úgy találja ? és hadd idézzem – , ?hogy a szakemberek véleményét meg kell ismertetni a nagyközönséggel, mivel számos újdonság felmerült a brassói fórumon, az egyeztetések pedig meghozhatják a várt eredményt a nagyragadozók, köztük a medvéket övező problémákra.? A közleményben azonban ott áll egy mondat, miszerint a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője Brassóban a medvéket okolta a megműveletlenül hagyott mezőgazdasági területek miatt. Nos, az igazgató úr helyett én ezt nem tenném, hiszen szegény medvékre sok mindent rá lehet fogni, de hogy a székelyföldi életforma váltáshoz és változáshoz, a külföldi vendégmunkához, a több nemzedékes családok felbomlásához is közük lenne, azt kevésbé hiszem. Hagyjuk meg a medvéknek, ami a medvéké és az embereknek, ami az embereké. Voltaképpen ez az együttélés titka.
A győztesek önigazolása
Legutóbb a győztesek nagyvonalúságáról beszéltem, arról, hogy hosszú távon miért nem szabad megalázni, a végletekig kizsigerelni a veszteseket, mert az…
Tovább...Spongyát rá?
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nemrég úgy fogalmazott, hogy a Fidesz erdélyi “hazugságkampányban” a Kelemen Hunor-vezette RMDSZ is részt…
Tovább...Gyásztánc
Április 29-e különleges nap, hiszen ma ünnepeljük a tánc világnapját. A nemzetközi táncnap hivatalosan 1982 óta létezik, amikor az UNESCO…
Tovább...Idegenforgalom
Forognak az idegenek az országban, legalábbis ezt mutatják az idegenforgalmi tevékenységet tükröző statisztikai adatok. Minap tette közzé az Országos Statisztikai…
Tovább...