Budapesten adták át tegnap a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem díszdoktori címét az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrének. A doctor honoris causa címmel az egyetem Kertész Imrének az élet erkölcsi értékeinek népszerűsítéséhez hozzájáruló munkássága előtt tiszteleg – mondta el Tatiana Danescu, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese a Magyar Tudományos Akadémia székházában megrendezett eseményen, amelyen megjelentek a román, az osztrák és a svéd budapesti nagykövetségek képvisel?i is. A díszdoktori laudációban az egyetem bölcsészkarának dékánja, Iulian Boldea Kertész Imrét a világirodalom és kultúra kiemelkedő alkotójának, korunk lelkiismeretének nevezte, külön megemlékezve a Sorstalanság és A kudarc című regényeiről. Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, a díj érzése szerint nem csupán Kertész Imre kivételes irodalmi teljesítményének szól, hanem felfedezhető mögötte a barátság, a jóakarat, az európai egység gondolata. „Én itt csak magamat és a barátaimat képviselem, jól esik a szeretet” – fogalmazott a Nobel-díjas író, hozzátéve, hogy „önmagában nem nagy ügy”, hogy kitüntetést kapott. Kertész Imre kifogásolta, hogy egyetlen magyar kulturális vagy állami intézmény képviselete sem jelent meg a román egyetem által rendezett ünnepségen, pedig – mint fogalmazott – Franciaország és Németország második világháború utáni közeledése követendő példát jelenthetne a régió számára is. „Nem értem ezt a kelet-európai csökönyösséget” – jegyezte meg.
A végleges eredményeket jövő csütörtökön teszik közzé
A képességfelmérő vizsgán 152 233 diák vett részt.
Tovább...Ma teszik közzé a képességfelmérő vizsga első eredményeit
Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint csütörtök délig közzéteszik a nyolcadikos végzősök képességfelmérő vizsgájának eredményeit. Az eredményeket névtelenül, a…
Tovább...Tüntetni készülnek a pedagógusok
Tiltakozó akcióra készülnek a pedagógusok. Az oktatási érdekvédelmi szervezetek négy napon keresztül demonstrálnak a kormány és a pártok székhelye előtt…
Tovább...Jobb eredmények, mint tavaly
Kifüggesztették az érettségi végleges eredményeit. Az átmenési arany a tavalyi 74,3 százalékról 76,5 százalékra emelkedett, összesen 80 092 diák érte…
Tovább...