Nem élünk egy szigeten

Beke Györgyről, nemzedékem médiamunkásainak jól ismert újságíró elődjéről, sok-sok erdélyi barangolás-könyv szerzőjéről nem sokat hallanni napjainkban.. És én sem azért beszélek most róla, mert az idén akár két kerek évfordulójáról is megemlékezhettünk volna, hiszen kilencven éve, 1927-ben született, és tíz esztendeje, 2007-ben hunyt el, hanem más szempontok alapján említem meg a nevét. Ő volt az, aki 1980-ban a Korunkban jelentetett meg egy hosszabb riportot Naszódról, ahol néhány héttel ezelőtt jómagam is egy egész napot eltöltöttem. Beke György több mint három évtizeddel ezelőtt roppant érdekes hasonlóságokat bányászott ki a román és székely határőr ezredek 18. századbeli megszervezéséről, és azt is kiderítette, hogy a Madéfalvi Veszedelem előtt két hónappal a naszódiaknak is meg volt a maguk veszedelme, hiszen az osztrák csapatok ugyanúgy lemészárolták a hadbalépés ellen szegülők vezetőit, mint a felcsíki nagyközségben. De léteztek más hasonlóságok is. A véres kezdetek után, a határőrezredek megszervezését követően, a román és a székely határőröktől egyaránt irányítottak át csapatokat a Napóleon elleni hadjáratokhoz, de ugyanakkor azt is jól észre lehetett venni, hogy a Habsburg-birodalom határszélén, a Keleti-Kárpátokban mindenütt ugyanazok a közigazgatási elvek uralkodtak. Többek között Csíkban és Naszódon a határőrezredek anyagi támogatására ugyancsak Moldvából visszaszerzett hegyeket, ha úgy tetszik, havasokat, adtak haszonbérbe és ez alapozta meg az elkövetkezőkben azokat a Csíki és Naszódi Magánjavakat, amelyek a katonai alakulatok felszámolása után a helyi közösségek előrehaladását szolgálták. Naszódon például akkor alakult ki az az iskolahálózat, amely azóta is a ma alig tízezer lakosú városkát a romániai oktatás egyik fellegvárává teszi és nem csupán Coşbuc vagy Rebreanu koptatta ott az osztálytermek padjait, hanem napjainkban is tizenkilenc romániai akadémikus életrajzában foglaltatik, hogy innen indult el a tudományos pályája.Csíkban úgyszintén a közintézmények egész sora épült fel a Csíki Magánjavak gazdálkodása nyomán, mint ahogyan ösztöndíjrendszere sok székely fiatalt juttatott hozzá ahhoz, hogy tovább tanulhasson. Az egykori határőr kaszárnyából átalakított Naszódi Múzeum kiválóan gondozott, történelmi emléktárgyait figyelve jutott eszembe: vajon abban az évek óta vívott állhatatos, de mind a mai napig eredménytelen küzdelemben, amelyben a romániai rendszerváltás után az egykori székely tulajdonosok örökösei hasonló nevű, de újabb társasági formába összeállva próbálják visszaperelni a Csíki Magánjavakat, miért ne lehetne kitekinteni Naszódra? Mi történt ott, hogyan állnak a korabeli vagyonnal, mi az , amit most a közösség magáének mondhat, és mire hivatkozva kapta vissza? Egyszóval akárcsak a múltban, a jelenben is érdemes párhuzamokat keresni, mert nem élünk egy szigeten, hanem egymástól alig kétszáz kilométernyi távolságban, ugyanabban az országban. A Naszódi Múzeumban nagy becsben tartják Mátyás király néhány olyan eredeti okiratát, amelyet egy régi ház padlásán nemrég fedeztek fel. Élő népművészetükre jellemző, hogy egy hónappal azelőtt, amikor Csíksomlyón, az Ezer Székely Leány Napján több mint kétezren öltöttek népviseletet, a naszódiak és környékbeliek közel tízezren gyűltek össze népviseletben a focipályán és a ?tömeges népviselet? kategóriában be is kerültek az idei  Rekordok Könyvébe. Igen, ha Beke György ma élne és dolgozna, minden bizonnyal tollára venné az újabb meg újabb erdélyi hasonlóságokat.