Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet – ismertette ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület. Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta, „az igaz csata csak most kezdődik el”, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...