Szombaton, életének 80. évében elhunyt Kántor Lajos kolozsvári író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Halálhírét fia, Kántor László közölte Facebook-oldalán. Kántor Lajos Kolozsváron született 1937. augusztus 7-én, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát 1959-ben, majd a Babe??Bolyai Tudományegyetemen doktorátust 1979-ben. 1959-től a Korunk irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is, illetve a Korunk Galéria irányítója. 1990-től 2008-ig a Korunk főszerkesztői teendőit látta el. 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. A kilencvenes években a Babeş?Bolyai Egyetemen óraadóként XX. századi magyar irodalmat, erdélyi magyar irodalmat és sajtó-műfajelméletet tanított. 1994 és 1998 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium tanszékvezetője volt, 1993 és 1997 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. 1974-ben megkapta a Román Tudományos Akadémia díját, 1992-ben Pulitzer-emlékdíjat, 1998-ban József Attila-díjat, 1997-ben Aranytoll-díjat, 1999-ben Pro Literatura-díjat, 2004-ben Széchenyi-díjat vehetett át.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Áprilisi Helikonok
Megjelentek a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat áprilisi lapszámai. Ferencz-Nagy Zoltán ajánlója.
Tovább...Mozaik, 2026. április 21-e
Adásunkban a magyar líra egyik legérzékenyebb hangú alkotójára, az aradi származású Tóth Árpádra emlékezünk születésének 140. évfordulója alkalmából, majd Matei…
Tovább...A tavaly Hollandiában ellopott dák kincsek visszatérnek Romániába
A coțofenești-i arany sisakot és két arany karperecet a Román Nemzeti Történeti Múzeumban, kedden este mutatják be a sajtónak, majd…
Tovább...