Megőrizhetik mandátumukat a súlyos bűnvádi gyanú alatt álló polgármesterek. A képviselőház tegnap nagy többséggel elutasította azt a jogszabálytervezetet, amely értelmében a legalább 90 napja előzetes letartóztatásban levő településvezetők elveszítették volna tisztségüket. Az ügyben a szenátus a döntő fórum.A szigorító javaslat korábban már elbukott a jogi és a közigazgatási szakbizottságban. A jelenleg érvényes törvény szerint egy elöljáró mandátuma akkor szűnik meg, ha egy évben több mint hat hónapig betegség miatt nem tudja tisztségét gyakorolni, illetve 45 egymást követő napon át indokolatlan módon nem gyakorolja tisztségét.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...