Az Észpresszó mai vendégei Molnár-Fodor Edina és Szép András, az Edina Quartet énekese és zongoristája, bár a beszélgetésből az is kiderül, mindketten ennél többek is, sőt, a kvartett többi tagja is időnként emberfeletti erőfeszítést tesz azért, hogy ez a csapat teljes legyen. De mindenképpen az, aki már hallotta őket együtt zenélni, énekelni, annak ez nem meglepetés, de talán felkeltjük azon hallgatóink figyelmét is, akik most hallanak először a főként Kolozsváron tevékenykedő Edina Quartetről.
Márton Áron és Balázs Ferenc életpéldájára hívja fel a figyelmet a két egyházi személyiségnek szentelt idei emlékév
Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy…
Tovább...A győztesek önigazolása
Legutóbb a győztesek nagyvonalúságáról beszéltem, arról, hogy hosszú távon miért nem szabad megalázni, a végletekig kizsigerelni a veszteseket, mert az…
Tovább...Franciaország hadat üzen az amerikai techóriásoknak
Franciaország és az amerikai technológiai vállalatok közötti kapcsolat jelentős átalakuláson megy keresztül. A párizsi kormány bejelentette, hogy az állami intézmények…
Tovább...A hét hírei, 2026. május 1.
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt…
Tovább...