A bukaresti Balassi Intézet Balassi by Night, azaz a Balassi éjszaka nevű programsorozatával várja az érdeklődőket a Gina Patrichi utca 8 szám alatti székházába ma. Az éjszakába nyúló program este hat órakor kezdődik Bartók és a fából faragott királyfi című gyermekeknek szóló előadással és könyvbemutatóval. Garajszki Margit könyvét Bara Hajnal fordította, és a GRAFOART Kiadó gondozásában jelent meg, a mai eseményen jelen lesz a szerző és Borzási Dávid, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem IV. éves hallgatója.Este hét órától Forray László: organic / inorganic című szobrászati kiállítás, pontosabban performance-a látható a bukaresti Balassiban. Forray László Sepsiszentgyörgyön született, közgazdasági egyetemet végzett, majd 2014-ben felvételizett a Bukaresti Művészeti Egyetem szobrászati szakára, ahol idén Darie Dup szobrászművész osztályában diplomázik. A tárlaton a hét darab fa-, illetve fémalkotásból álló diplomamunkáját állítja ki. Fél nyolctól GAME koncert várja a Balassi Intézet vendégeit.A Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem tanára, Alexandru Matei által vezetett GAME ütős együttes négy tagja, Sorin Neculai, Răzvan Florescu, George Iacob és Mihai Mînzar marimbára és vibrafonra írt szólódarabokat, illetve kamarazenei opusokat ad elő.Fél kilenctől a bukaresti Soul serenade együttes lép színpadra. A háromtagú együttes repertoárján szereplő ?old time blues & jazz” Chicago utcáinak és a poros amerikai utak hangulatát idézi. 2013 márciusában a Soul serenade II. díjat nyert a Toulouse-i Európai Blues Fesztiválon. A Balassi by Night záróakkordjaként pedig a nagyérdemű Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmét tekintheti meg este tíz órai kezdettel, a filmet, mely elnyerte az idei Berlini Filmfesztivál Aranymedve díját, román felirattal vetítik.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...