Ma jelentheti be Kolozsvár polgármestere, Emil Boc a kétnyelvű helységnévtáblákkal kapcsolatos döntését, azon a sajtóértekezleten mely adásunkkal egy időben zajlik, és amelynek megszervezéséről csak a nap folyamán adott ki értesítést a Polgármesteri Hivatal. A Musai-Muszáj civil szervezet nyílt levelet írt a polgármesternek a helységnévtáblákkal kapcsolatban. A levélben idéznek egy részletet Kolozsvár Európai Kulturális Fővárosi pályázatából, amely szerint „van egy Kolozsvár, ami a románoké, egy, ami a magyaroké; a németeké, a zsidóké, de mi tudunk egy dolgot: a kultúrák nem szemben állnak, hanem kiegészítik egymást”. „Most, amikor el kell döntenie, hogy fellebbez-e a törvényszék döntése ellen, bizonyosak vagyunk abban, hogy ez az üzenet segítséget nyújt. Meg fogja könnyíteni a döntésének közlését is” – írják a levélben a civil szervezet munkatársai, akik a város lakóinak egy részével egyetértésben arra számítanak, hogy a polgármester pozitívan nyilatkozik a helységnévtáblákról és hamarosan ki is helyezik azokat a város bejárataihoz.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...