Norvégia a legboldogabb ország a világon, az amerikaiak szomorúbbak lettek, és a boldogság nem csak a pénzen múlik – ez derült ki a világ országait rangsoroló idei tanulmányból. A Föld országait a lakosság boldogsági szintje alapján sorba állító jelentés megállapította: Norvégia annak ellenére is megszerezte a vezetést, hogy a gazdaságában kulcsszerepet betöltő olajár mostanában kedvezőtlenül alakul. Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) által publikált tanulmány szerzői szerint a ranglista kialakulásában valójában az emberi tényezők nyomnak a legtöbbet a latban. Norvégia a tavalyi negyedik helyről ugrott a lista csúcsára a felmérésben. A korábbi listavezető, Dánia a második helyre szorult, az első öt között sorrendben Izland, Svájc és Finnország szerepel még.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...