Augustin Lazăr főügyész már tegnapi sajtóértekezletén elmondta, hogy számára érthetetlen, hogyan fogadhatta el a kormány az említett sürgősségi kormányrendeletet, hiszen ezzel hitelét veszti úgy itthon, mint Európában, de a világban is. A főügyész kijelentette, semmiképpen nem érthet egyet a módosításokkal. Az Agerpres hírügynökség szerint Augustin Lazăr ma bejelentette, hogy a bíróságon támadja meg a Büntető törvénykönyv és a Büntető perrendtartás módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. A Btk. módosítását nem lehet saját belátás szerint végrehajtani, ezt egy, a legkiválóbb jogászokból álló testület által kidolgozott egységes terv alapján kell megvalósítani – nyilatkozta a főügyész az Agerpres hírügynökségnek a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács ülése előtt.
Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...