A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége aggodalommal kísérte figyelemmel a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti 5. osztályának sorsát már a 2016/2017-es tanév beiskolázási tervével kezdődően.A szövetség a Szabadság napilapnak eljuttatott közleményében a következően fogalmaz: ?Köztudott, hogy a líceum tizenhat éven keresztül hiánypótló tevékenysége révén milyen sokat tett a tehetséges gyermekek kreativitásának, művészi érzékenységének kibontakoztatása, fejlesztése érdekében. Ezt számtalan hazai és külföldi kiállításuk, kiadványaik igazolják. Az RMPSZ a magyar nyelvű oktatást érintő minden intézkedésben fontosnak tartja a kisebbségi oktatásra vonatkozó törvényi előírások betartását (az esetleges formai hibák elkerülése végett is), valamint adott esetben a pozitív diszkrimináció elvének érvényesítését. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium együttműködésében bízva, szövetségünk támogatja és javaslataival kész segíteni a kolozsvári magyar képzőművészeti oktatás újraindítását? ? fogalmaznak az állásfoglalásban.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...