Lemezbemutató mini-turnéra érkezik Erdélybe a Belau együttes, amely tavaly már járt Romániában az Untold fesztiválon, és elnyerte a hazai zenekedvelők tetszését is. Azóta a zenekar megnyerte a Magyar Klipszemle díját is Island of Promise című dalukért. Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje – Buzás Krisztiánnal és élőben session zenészekkel kiegészülve – időközben zenekarrá nőtte ki magát. A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe – utóbbi jelen lesz az erdélyi turnén is, melynek első állomása Kolozsvár, ma este kilenc órától az Atelier Caféban hallható a csapat, holnap Marosvásárhelyen, szombaton pedig Nagyváradon koncerteznek.A zenekarra készült interjút jövő szombaton az Észpresszóban hallgathatják meg.
Növekvő katonai feszültség az Egyesült Államok és Irán között
Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő válaszul arra, hogy egy iráni drón miatt lezuhant egy amerikai katonai…
Tovább...Zavargások voltak Észak-Írországban egy késeléses támadás miatt
Zavargások voltak Észak-Írország több városában egy késeléses támadás után. Többnyire tizenévesek gyújtogattak és csaptak össze a rendőrökkel először Belfastban, majd…
Tovább...Technikai recesszióba kerülhet a német gazdaság
Németország gazdasága technikai recesszióba süllyedhet az idén, mivel az iráni háború által kiváltott energiaár-sokk megzavarja a törékeny fellendülést - véli…
Tovább...Eugen Tomac nem adja vissza a kormányalakítási megbízását
Eugen Tomac miniszterelnök-jelölt cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne. Tomac jelezte, eltökélt szándéka végigvinni a kormányalakítási eljárást…
Tovább...