Halálos áldozatai is vannak a tegnapi olaszországi földrengésnek, elsősorban a lavina miatt betemetett szállodánál – tudósít a Magyar Távirati Iroda. Az 1200 méteres magasságban található Rigopiano nevű hegyi szállót, az abruzzói Pescara közeli Farindola kistelepülésen, a sítalpon érkezett mentőegységek csak ma hajnalban tudták elérni. Két férfira élve találtak rá, a szálloda előtt leparkolt autóban vészelték át az éjszakát. A szállodában több mint húsz személy tartózkodott, amikor ? valószínűleg a földmozgások miatt ? a hegyekből lezúdult hótenger betemette. Az épület egyik része leomlott, másik részét többméteres hó fedi be. A mentők bejutottak az épületbe, túlélőket keresnek, mivel tegnap a szállodából több segítségkérő sms-üzenetet küldtek. Az első információk szerint halottak és sérültek is vannak. A földrengés sújtotta övezetben több mint hetven év óta nem hullt ennyi hó. A hókotrók és az olasz fegyveres erők gépei is nehezen tudják megközelíteni a térséget, ahol továbbra is 100 ezer háztartás van áram nélkül. Olaszország középső részét három közepes erejű földrengés rázta meg tegnap délelőtt. A földmozgás Lazio, Marche és Abruzzo régiók határán történt. A körzetben tavaly augusztusban és októberben is voltak földrengések, amelyek Lazio, de kiváltképpen Marche tartományban súlyos károkat okoztak. Szerdán a délelőtti földmozgásokat később egy 5,1-es erősségű utórengés követte.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...