A CFR a Facebookon közölte, hogy a naponta közlekedő 1300 szerelvényből 40 ma nem indul. Közleményükben úgy fogalmaztak, az intézkedés meghozatalakor az utasok biztonságát és a nagyvárosok közti járatok lehetővé tételét vették figyelembe. A közlemény szerint a vonatok közlekedése a szélsőségesen hideg időjáráshoz alkalmazkodva történik négy vasúti csomópont – Bukarest, Craiova, Galac és Konstanca – körzetében. Ez azt jelenti, hogy egyes járatok késéssel érkeznek végcélba, mert bizonyos szakaszokon a mozdonyt Diesel mozdonyra kell cserélni. A vasútvonalakat folyamatosan takarítják, ez a haladási sebesség csökkenését vonhatja maga után. Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt telefonon érdeklődjenek a legközelebbi vasútállomásnál, hogy az aktuális helyzetről nyerjenek tájékoztatást. A www.cfr.ro honlapon, a CAMERE WEB menüpontnál percről percre történő frissítés alapján lehet tájékozódni a vonatok indulásáról és érkezéséről.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...