A Helikon irodalmi lap is körútra indult, a lap Pavilon 420 rovat szerzői, Horváth Benji, Kali Ágnes, Sárkány Tímea, Serestély Zalán tegnap Gyaluban, Inaktelkén és Bogártelkén tartottak rendhagyó irodalom órát, illetve este a nagyváradi Moszkva kávézóban tartottak költői és slam estet. Ma a Kolozsvár melletti Kisbácsban, illetve Mérában mutatkozott be a gyermekeknek László Noémi, Szántai János é Horváth Benji. Holnap André Ferenc, Borcsa Imola, Gothár Tamás, Horváth Benji a szamosújvári Petru Maior Elméleti Líceumban, majd a dési Andrei Mure?anu Nemzeti Kollégium tart rendhagyó irodalom órát, majd délután hat órától Nagybányán a Partner Galériában költői és slam esten láthatja őket a közönség.
Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu, az egy hónapja beiktatott kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át úgynevezett védelmi pénzt…
Tovább...Orbán Viktor: jó lehetőség van a román-magyar együttműködésre
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint van lehetőség a jó együttműködésre Románia és Magyarország között – a magyar kormányfő ezt ma…
Tovább...Román-magyar kulturális megállapodást írnak alá ősszel
Történelmi lépésnek nevezte Hankó Balázs magyar kulturális és innovációs miniszter Tusnádfürdőn, hogy hosszú idő után román-magyar kulturális keretmegállapodás jön létre…
Tovább...Magyarország célja a kiengesztelődés az utódállamokkal
Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal -…
Tovább...