Donald Trump megválasztott amerikai elnök békét akar teremteni a Közel-Keleten és nyitott a párizsi klímaegyezmény megvizsgálására is – tudósít a Magyar Távirati Iroda. A januárban hivatalba lépő amerikai elnök tegnap a The New York Times című amerikai napilap újságíróit fogadva beszélt külpolitikai elképzeléseiről és szólt néhány belpolitikai fejleményről is. Donald Trump azt hangoztatta, ő szeretne lenni az a politikus, aki megteremti a békét Izrael és a palesztinok között.A megválasztott elnök kitért egy másik fontos ügyre: a párizsi klímaegyezményre. A kampányban végig határozottan tagadta, hogy az emberi tevékenységnek köze lenne a globális felmelegedéshez, és kitartott amellett, hogy amennyiben elnökké választják, felmondja az Amerikai Egyesült Államok részvételét a megállapodásban. A The New York Times munkatársaival folytatott beszélgetés során azonban már arról értekezett, hogy az embereknek mégis csak van közük a felmelegedéshez, és nyitottnak mondta magát a klímaegyezmény megvizsgálására is.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...