Lassult a fogyasztói árak esése, Augusztusban az éves fogyasztói árindex mínusz 0,2 százalék volt, az éves infláció ugyan negatív tartományban maradt, de júliushoz képest 0,6 százalékponttal növekedett. Tavaly augusztushoz mérten az élelmiszerek 1,96 százalékkal drágultak, ugyanakkor a nem élelmiszerek 1,42 százalékkal olcsóbbodtak, a szolgáltatások 1 százalékkal kerülnek kevesebbe. Mint ismeretes, a Nemzeti Bank augusztus elején ismét lefele módosította az idei évre szóló inflációs előrejelzését, és közölte, hogy a korábbi 0,6 százalékos fogyasztói árindex- növekedés helyett az infláció negatív tartományban marad az idén. A jegybank arra számít, hogy a harmadik és a negyedik negyedévben is mínusz 0,4 százalék lesz az infláció. Tavaly június óta defláció van Romániában, miután a bukaresti kormány először valamennyi élelmiszerre kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát, majd januártól 24 százalékról 20 százalékra mérsékelte az általános áfakulcsot.
Tíz lej közelében a prémium a gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, ha megkapja Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...