Életének 87. évében az éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál. Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. 1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal, 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal tüntették ki. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára. A magyarországi demokratikus ellenzék egyik vezetője, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, a Magyarok Világszövetségének elnökeként kezdeményezte a Duna Televízió megalapítását.
Nő a minimálbér Magyarországon
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nõ a jövő évtől – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Hangsúlyozta,…
Tovább...Megnyitotta kapuit Bukarestben a 32. Gaudeamus Könyvvásár
Megnyitotta ma délben kapuit a bukaresti Romexpo vásárcsarnokban a 32. Gaudeamus könyvvásár, amelyet a Román Rádió szervez meg minden évben.…
Tovább...Mozaik, 2025. december 2-a
Portrék az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori gyűjteményéből és Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka címet viseli az a két kiállítás, amelyet a kolozsvári…
Tovább...A lengyel államfő lemondta az Orbán Viktorral tervezett szerdai találkozóját
Karol Nawrocki azután döntött így, hogy a magyar miniszterelnök Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A lengyel elnök közölte: magyarországi programját kizárólag…
Tovább...