A kormány által tervezett közigazgatási reform is szóba került a tegnap Tusványoson a Választások után a székelyföldi önkormányzatokban című beszélgetésen. Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek kapcsán azt nyilatkozta, nem hiteles, ha az a kormány tervezi a közigazgatási reformot, amelynek decemberig szól a mandátuma. Az elöljáró kiemelte, a közigazgatási átszervezéshez alkotmánymódosításra van szükség, az alaptörvényt pedig nem lehet a választások előtt megváltoztatni. Antal Árpád úgy véli, a következő négy évben mindenképpen napirendre kerül a közigazgatási átszervezés. Megjegyezte, bízik benne, hogy ezúttal a kormány képviselői és a román pártok belátják, úgy is lehet régiósítani, hogy az erdélyi magyarságnak is jó legyen. Antal Árpád újságírói kérdésre válaszolva a Tusványosi Nyári Szabadegyetem jelenlegi kiadásáról elmondta, sajnálja, hogy a rendezvény elvesztette interkulturális jellégét, mert a román politikusok az elmúlt években nem vesznek részt az eseményen.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyész-jelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...