A Leményt képviselő, 2014-ben is győztes Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával nyerte a hatodik alkalommal megrendezett Székely Vágtát a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn. A Góbé-futamon a gyergyószentmiklósi László Pál Dáriusz nevű lovával lett az első. A szeptemberi Budapesti Nemzeti Vágtán négy lovas képviseli majd Székelyföldet: a győztes Zsigmond János mellett, a második és a harmadik helyezett: Rétyről Fazakas János Alpár, és Mikóújfaluból Tóth Barna, ugyanakkor a házigazda Sepsiszentgyörgy lovasa Ugron Attila hivatalból kap meghívást a megmérettetésre, amelyet szeptember 16. és 18. között rendeznek Budapesten, a Hősök terén. Idén első ízben álltak starthoz a cislaui állami ménes zsokéi is, hogy nyeregben döntsék el, ki képviselje Romániát a nemzetek futamában a szeptemberi, budapesti Nemzeti Vágtán. Ezt a futamot Sandru Ion nyerte, ezzel együtt a jogot, hogy országát képviselje a magyar galoppversenyen.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...