Sajtóértesülések szerint a svéd hírszerzés olyan információ birtokába jutott, miszerint az Iszlám Állam tagjai Stockholmot akarnak újabb merényletet elkövetni. Az Expressen svéd napilap információi szerint a svéd titkosszolgálatot, a SAPO-t iraki források úgy tájékoztatták, hogy az Iszlám Állam hét vagy nyolc tagja léphetett a skandináv ország földjére azzal a szándékkal, hogy támadást hajtson végre civil célpontok ellen. A titkosszolgálat szóvivője nem kommentálta a terrorfenyegetésre vonatkozó részleteket, annyit árult el csupán, hogy a SAPO együttműködik a rendőrséggel, valamint más nemzeti és nemzetközi partnerekkel.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...