A belga rendőrség csütörtök este hat, ma reggel pedig még egy embert fogott el Brüsszelben, a 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében ? közölte a szövetségi ügyészség. Hármat közülük Brüsszel kellős közepén, a főügyészség közvetlen közelében állítottak elő. A másik három személyt a belga főváros Jette és Schaerbeek nevű negyedeiben fogták el, további részleteket nem árultak el. Esetleges őrizetbe vételükről ma döntenek majd. Közben az is kiderült, a mai belga sajtó tájokoztatása szerint, hogy már hónapokkal ezelőtt lecsaphattak volna Salah Abdeslamra, egy rendőri jelentésben ugyanis már december elején szerepelt a címe annak a lakóháznak, amely hónapokon át a tavalyi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője búvóhelyéül szolgált. A dokumentum azonban elakadt a rendőrkapitányságon, és három hónapon keresztül nem jutott el a megfelelő helyre.
Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...