Az Oscar-díjas Coen testvérek Ave, Cézár című új filmjének díszvetítésével ma megkezdődik a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál.A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka munkája mellett Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjét, amelynek a Forum nevű szekcióban tartják a világpremierjét. Ebben a programban formabontó, kísérleti alkotásokat mutatnak be.A Berlinaléra idén is sok filmcsillag érkezik, és megmarad a nyitottság a társadalmi kérdések iránt, az egyik fő téma a migráció, a másik pedig a boldogsághoz fűződő jog kiharcolása lesz. A játékfilmes szekció nemzetközi zsűrijének elnöke idén Meryl Streep, aki hosszú pályafutása során először vállalta, hogy filmfesztiválon zsűrizzen.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...