A parlament két házának Állandó Bizottságai ma ülnek össze hogy kijelöljék új vezetőiket, vagy a már meglévőket funkciójukban megerősítsék. A honatyák egyébként mandátumuk utolsó szakaszához értek, mely a júniusi helyhatósági választások, illetve az év végi parlamenti választásokra való készülődés jegyében telik el. A parlamenti pártok mindegyikének vannak célkitűzéseik, amelyeket lehetőleg még ebben az ülésszakban szeretnének megvalósítani. Ilyen célkitűzés például a Nemzeti Liberális illetve a Szociáldemokrata Párt számára a fizetés helyetti teljesítés törvény módosítása, az RMDSZ-nek többek között a nemztei kisebbségekre vonatkozó kérdések megoldása, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége pedig a termelői szövetkezetek újbóli megalakításáért száll harcba.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...