A következő tíz napra szóló kedvezőtlen előrejelzés alapján augusztusban várhatóan le kell állítani a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát is – jelentette ki kedden Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár az EU energiaügyi munkacsoportjának rendkívüli ülése előtt. Elmondása szerint minél tovább sikerül kitolni a leállítást, annál kevesebb áramot kell importálni, az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat pedig egyelőre nem aktiválják, mert az ország még nincs kritikus helyzetben.

Bușoi arra is felhívta a figyelmet, hogy az importnak fizikai korlátai vannak: Románia a határkeresztező vezetékeken legfeljebb 3200 megawattot képes fogadni.

A Nuclearelectrica közlése szerint a Duna alacsony vízállása miatt csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a 2-es reaktort, mivel a hidrológiai előrejelzések szerint a folyó nem tudja majd biztosítani a szükséges hűtővizet. Az 1-es reaktort ugyanezen okból már július 28-án leállították. A vízügyi szakemberek szerint a Duna vízszintje hétfő este mindössze 3 centiméterrel haladta meg a működéshez szükséges minimumot, a mederkotrási munkálatok pedig kedden is folytatódtak a Bala-ágnál. A vízhozam-előrejelzések szerint érdemi javulás csak augusztus 24–26. után várható.

A Transelectrica adatai szerint kedden délelőtt a 2-es reaktor az ország áramtermelésének 10,65 százalékát adta.

A kormány hétfőn további 5,1 millió lejt különített el a kotrási munkálatok folytatására a válsághelyzet megszűnéséig – ez a korábban az uszályok elsüllyesztésével végzett vízelterelésre utalt 7 millió lej után a második ilyen jellegű kifizetés.