Lábujjhegyre csimpaszkodtunk unokatestvéremmel a kőfal mellett, hogy beleláthassunk a Kovászna parkjában fortyogó iszapvulkánba és apró kavicsokat dobjunk a fura szagú fekete masszába. Gyerekek lehettünk, kisiskolások. Nagybátyámat kísértük le a borvízkúthoz, hogy megtöltse a korsókat, s miután jót ittunk a hideg, nem túl jó szagú, de annál finomabb borvízből, átrohantunk a kőfallal kerített, vasráccsal födött pokolsárhoz, hogy szörnyülködve és elbűvölve csodáljuk a buborékoló, pöfékelő iszapot, s csüngtünk nagybátyám szavain, aki gyermeki képzeletünket legendákkal kápráztatta el. Egyik szerint a pokolsár feneketlen, és összeköttetésben áll a Szent Anna-tóval, s van, aki állítja, hogy a tóban eltűnt kecskét vagy tárgyat dobott fel az iszap. Azóta is, bármennyiszer elmegyek a pokolsár mellett, borzongással tölt el a hely. Ugyanúgy, mint ahogy csodálattal tölt el a Szent Anna-tó. Még akkor is, ha a tó, mostani állapotában már nem azt az élményt nyújtja, mint húsz-harminc-negyven évvel korábban. Akkoriban még maga a földi paradicsom volt kristálytiszta vizével, a víz tükrén táncoló kék éggel vagy felhőkkel, hívogató hullámaival, a nem túl népes, de a helyért hasonlóképpen rajongó kirándulótársasággal. Még az is késztetést érzett arra, hogy megmártózzék benne, aki amúgy nem szereti a hideg vizet, nem tud úszni vagy jobban szereti a medencében való strandolást. Több ismerősöm úgy érezte, hogy évente legalább egyszer át kell úsznia a tengerszemet. Az akkori közönség azonban tisztelte és félte a tavat, tudta, hogy nincs ott helye sem szemetelésnek, sem rendetlenkedésnek, sem kivagyi magamutogatásnak, betyárkodásnak. Aztán a tömegturizmus stranddá tette a partot, apró barna meg fehér kupacokkal éktelenkedő latrinává a partszéli erdőt, a part levegőjét miccsszag lepte be. Később megjelentek a tóban a halak, s a medvék is egyre gyakrabban merészkedtek be az erdő sűrűjéből a turisták sűrűjébe, könnyű élelmiszerpréda reményében.
Tegnap aggodalommal olvastam a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, dr. Máthé István és magyarországi kollégája, dr. Vörös Lajos, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa írását a tó jelenlegi állapotáról. A szakemberek szerint „napjainkra egy önfenntartó folyamat alakult ki a tóban: az algák tömeges elszaporodása jelentősen rontja a vízminőséget, miközben az inváziós ezüstkárász-állomány folyamatosan biztosítja az algák növekedéséhez szükséges tápanyag-utánpótlást, ráadásul kifalják az algákkal táplálkozó apró vízi élőlényeket (zooplanktont), azaz az algák ragadozóit”. A két kutató szerint „Vízminőség-javulás csak akkor várható, ha sikerül jelentősen csökkenteni az algák szaporodását elősegítő tápanyagterhelést”. Mint írják, „Ebben fontos előrelépést jelentett, hogy 2018-ban megszűnt a fürdőzés és a piknikező turizmus, így jelentősen csökkent az emberi tevékenységből származó külső tápanyagterhelés”, illetve „Nagy valószínűséggel ennek köszönhető, hogy a tó állapota azóta nem romlott tovább, sőt egyes vízminőségi mutatókban javulás is megfigyelhető”. Megállapították azt is, hogy „az úgynevezett belső tápanyagterhelés továbbra is jelentős, ugyanis az ezüstkárászok táplálkozásuk során a tó üledékében korábban felhalmozódott tápanyagokat (elsősorban foszfort és nitrogént) visszajuttatják a vízbe.” A két kutató szerint a tó „vízminőségének javítása érdekében az inváziós ezüstkárász teljes eltávolítása (eradikálása) jelentheti az egyetlen hatékony megoldást.”
Emberi léptékkel számolva időtlen idők óta ragyog a nap vagy a csillagok fényében a Szent Anna-tó, mint ahogy időtlen idők óta mocsárrá lett ikerkráterében a Mohos. Mindkettő a hajdan volt vulkáni tevékenység eredménye, akárcsak a kovásznai Pokolsár. De emberi léptékkel mérve is láthatóvá vált a tó vészes átalakulása. Talán még tehetnek az arra hivatottak, de tehetünk mi magunk is azért, hogy minél később következzen be a tó visszafordíthatatlan átalakulása. Hogy gyermekeink, unokáink is gyönyörködhessenek benne s borzongva hallgassák a feneketlen tó és a pokol bugyraiból feltörő bűzös iszapvulkán közötti átjáróról szóló legendákat.
