A bányakatasztrófa által sújtott székelyföldi település lakosai iránti szolidaritásból Parajdon szervezik meg ezen a hétvégén a közösség napjait a Via Transilvanica turistaútvonal működtetői.
Alin Ușeriu, a turistaaút kiépítését kezdeményező Tășuleasa Social Egyesület elnöke elmondta, azért döntöttek a parajdi helyszín mellett, mivel támogatni akarják a sóbánya elárasztása óta sokat szenvedett parajdiakat. A rendezvényre a Hargita megyei község képviselőit is meghívták, meg akarják mutatni számukra, hogy a fejlődés motorjai a helyi közösségek lehetnek – mondta. A résztvevők figyelmét pedig arra szeretnék ráirányítani, hogy a sóbányán túl – mely a kistérség „lelke” volt – vannak még új, felfedezésre váró helyek.
A ma kezdődő Via Transilvanica Napokat a község parkjában és környékén tartják. Témája az egymás iránti felelősség és a biztonságos túrázás. A programban továbbá filmvetítések, néptáncelőadások, helyi termékek vására, kisrégiók termelőinek bemutatkozása, koncertek, Parajd és Szováta közötti túra, kerékpártúra, vezetett séta is szerepel. A 2022-ben felavatott Via Transilvanica turistaútvonalnak Parajd is része. A Via Transilvanica turistaútvonal jelenleg Bukovinától a Vaskapuig Székelyföldet és a szász kultúra emlékeit őrző Királyföldet érintve az ország hét történelmi-néprajzi régióját szeli át. A külföldi turisták körében is népszerű, évente több tízezren keresik fel.