A kijelölt miniszterelnök arra kéri a pártokat, hogy „lépjenek ki a tartózkodás logikájából”, és maradjanak nyitottak a párbeszédre, hogy feloldható legyen a jelenlegi politikai válság.

Eugen Tomac az üzenetet az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélések után fogalmazta meg. A pártok jelzései alapján kevéssé valószínű, hogy Tomacnak sikerül megszereznie a többség támogatását leendő kormánya beiktatásához.

Az RMDSZ hivatalosan még nem döntött, de Kelemen Hunor előrevetítette a visszautasítást, amikor azt mondta a bukaresti Petőfi Házban tartott lakossági fórumon hétfő este, hogy Eugen Tomac jelölésének rossz üzenete van.

Az RMDSZ elnöke ezzel ráerősített a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Ciprian Ciucu üzenetére. A bukaresti főpolgármester a közösségi oldalán közzétett nyílt levelében azt írta: a Tomac által javasolt szakértői kabinet valójában a PSD kormánya lenne.

A PNL első alelnöke felrótta a kormányfő-jelöltnek, hogy nem volt őszinte, amikor azt állította, hogy először a PNL‑vel, majd a PSD‑vel tárgyalt. Ciucu szerint az előző napokban titkos egyeztetések történtek a PSD‑vel, amit szerinte a miniszterjelöltek listája is bizonyít.

Igaz, hogy a miniszterjelöltek között a PNL‑hez köthető személyek is szerepelnek, de Ciucu szerint nem a párt támogatásával kerültek a listára. Hozzátette: attól tart, hogy a PSD majd azt a narratívát fogja terjeszteni, hogy Tomac kormánya valójában PNL–USR kormány, és ezzel a jobboldali pártokra tolja a politikai felelősséget, miközben a kabinet valójában a szociáldemokraták érdekeit védi.

Dominic Fritz pártelnök tegnap szintén valószínűtlennek nevezte, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bizalmat szavazzon Eugen Tomac kormányának, bár a végső döntést az alakulat vezetőtestületeiben hozzák meg. Fritz ugyanakkor leszögezte: a Szociáldemokrata Párt hallgatólagos támogatásával kormányzó technokrata kabinet nem lenne képes folytatni azokat a reformokat, amelyek miatt a PSD felrúgta az előző Nyugat-barát koalíciót és megbuktatta Ilie Bolojan kormányát.

Egyedül a PSD nyitott

A parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) az egyetlen, amely hajlandónak mutatkozott – feltételekkel – megszavazni Eugen Tomac kormányát.

Sorin Grindeanu pártelnök a hétfő délutáni egyeztetés után lényegében felsorolta mindazt, amit korábban kritikaként fogalmazott meg a Bolojan-kabinet elleni bizalmatlansági indítvány parlamenti vitáján. Kiemelte: ha a Tomac-kabinet meg akarja szerezni a PSD támogatását, akkor olyan gazdasági programmal kell előállnia, amely nem az anyák és háborús veteránok juttatásain akar takarékoskodni, hanem a kis- és középvállalatok támogatásával bátorítja a gazdaság talpraállását. A PSD azt is elvárja, hogy az alapélelmiszerek és gyógyszerek esetében visszatérjen a 9 vagy akár 5 százalékos csökkentett áfakulcs, és a kormányzat mérsékelje a munkavállalók adó- és járulékterheit.