Nagy-Britanniában több mint 130 tudós és közismert személyiség polgári engedetlenségi akcióval tiltakozik egy palesztinpárti szervezet betiltása ellen. Az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem számos professzora, valamint Sally Rooney írónő, Brian Eno zenész és Greta Thunberg klímaaktivista kétmondatos levélben fejezte ki támogatását a terrorszervezetnek nyilvánított Palestine Action csoport mellett. A levél szövege így szól: „Ellenzünk mindenfajta népirtást, támogatjuk a Palestine Actiont”.

A Palestine Action csoportot tavaly júliusban nyilvánították terrorszervezetté, miután aktivistáik vörös festékkel lefújtak katonai repülőgépeket a brit légierő egyik bázisán.

A brit fellebbviteli bíróság a napokban vizsgálja felül a csoport betiltásáról szóló határozatot. Bár egy korábbi ítélet jogellenesnek nevezte a szervezet listázását, a végső döntésig a csoport támogatása, sőt már a támogatás puszta kinyilvánítása is terrorizmushoz kapcsolódó vétségnek minősül.

A polgári engedetlenségi akciót szervező Defend Our Juries szerint a rendőrség most csapdába került: ha letartóztatják a világhírű tudósokat és művészeket, azzal a rendszer tekintélyelvűségét bizonyítják. Ha viszont nem teszik, akkor elismerik, hogy az eddigi több mint háromezer hasonló letartóztatás önkényes és diszkriminatív volt.