Évekkel ezelőtt terjedelmes interjúban azt firtattam, hogy véleményem szerint pesszimizmust sugároz önéletírásának mottójául választott „Kudarcból kovácsolj életet, otthont, hazát” mondat. Erre ő kifejtette, hogy mottója távolról sem pesszimista. „Ellenkezőleg, annak a megpróbált embernek az egyetlen lehetséges viszonyulása, akit bár a sors csapásai nemegyszer a földig sújtottak, ő képes volt mindig talpra állni.” Kelj fel és járj! – idézte a bénát meggyógyító Jézus szavait, hangsúlyozva, hogy a küzdelmet folytatni kell. S lévén, hogy nem kívánt az egyetlen igazság birtokában lenni, megjegyezte, hogy „Ez csak egy lehetséges életfelfogás, egy a sok közül.”
Nagy Benedek nem adta fel a küzdelmet. Szelleme mindvégig szárnyalt, még akkor is, amikor teste már nem tudott lépést tartani vele: szerette volna megélni, hogy szeretett városáról, Csíkszeredáról – dédapja, Tivai Nagy Imre és édesapja, dr. Nagy András emlékeivel egybefűzve a saját élményeit – szellemi iránytűt adjon a fiatalok kezébe, olvasmányosan, emberekről szóló kis történetek révén mutassa be a településnek egy évszázadnyi történetét a szemtanúk szemszögéből. A kézirat elkészült, a kiadói munka maradt hátra. Bízom benne, hogy hamarosan napvilágot lát a kötet, méltó emléket állítva a szerzői triásznak.
Alkalmam volt több önéletrajzi fogantatású kötetén dolgozni: az Erdélyi kötéltánc életútját foglalja össze, az Ellenzékben és ellenszélben című munka pedig parlamenti naplóinak első részét képezi. Az első mű a nem mindennapi életút történeteit mutatja be, illetve azok háttere bontakozik ki benne, megannyi történet szinte mindannyiunk múlt századi vergődéstörténetének, kötéltáncának a lecsapódásai. A parlamenti napló átirata pedig hitelesen mutatja be a rendszerváltás utáni két-három esztendőben kibontakozó politikai életet, annak gyötrelmeit és dilemmáit, de számba veszi sikereit is.
A kéziratok, a szerzővel folytatott beszélgetések arról győztek meg, hogy az izgága, örökmozgó ember tevékenységének kiindulópontja és célja a közösség. Ezt az elköteleződését a már említett dédapjától és édesapjától kapta és továbbadta gyermekeinek is… Történészként pedig meggyőződése volt, hogy nagyon fontos megismerni a múltat, már csak azért is, hogy tanuljunk annak hibáiból, ne ismételjük meg minduntalan azokat.
Nagy Benedek 1937. május 29-én született Kolozsváron, Csíksomlyón töltötte gyermekkora egy részét, a háború végén a család Németországba menekült, onnan visszatérve orvos apja csíkszentkirályi birtokán telepedtek le. A csíkszeredai gimnáziumban érettségizett 1954-ben, majd Kolozsváron, a Bolyai Egyetem történelem karán tanult 1956-ig: az év novemberében letartóztatták, mert részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában és börtönre ítélték. 1961-ben szabadult, 1962-től három évig faipari munkásként dolgozott, majd technikumot végzett Bukarestben, 1968-ig bányaipari technikusként, majd muzeológusként tevékenykedett, egy ideig tudósító volt. 1968-ban folytathatta megszakított egyetemi tanulmányit 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett. A rendszerváltásig helyettesítő tanárként tanított, majd az 1989 decemberi események alkalmával bekapcsolódott a politikai életbe, képviselői mandátumot nyert, a tanügyi bizottságban tevékenykedett. Legnagyobb fegyvertényének a történelem anyanyelven való tanításának biztosítását tartja. 1996-tól nyugdíjba vonult, tíz évig tanácsosként tevékenykedett a vallásügyi államtitkárságon, részt vállalva a restitúciós folyamatban. Tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Május 30-án hunyt el.
Kudarcból kovácsolj életet, otthont, hazát – vallotta és hosszú élete során bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni. Ő megtette…