A szenátus megszavazta az RMDSZ által javasolt sürgősségi kormányrendeletet, amely egyszerűsíti az építkezések engedélyeztetését, valamint a települések fejlesztését.
A részben már hatályba lépett szabályozás egyaránt vonatkozik magánépítkezésekre, valamint állami és uniós finanszírozású beruházásokra – közölte az ötletgazda Cseke Attila, RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
A jogszabály bevezeti a hallgatólagos intézményi beleegyezést arra az esetre, ha egy közintézmény a határidő lejártáig nem ad ki szakvéleményt, nem utasítja el a kérelmet, és nem kér további információkat. További dokumentumokat és információkat az intézmény csak egyszer kérhet; ezek beérkezését követően 15 napon belül köteles kiadni a szakvéleményt, aminek elmulasztása esetén a beleegyezés hallgatólagosnak minősül.
Az új szabályozás lényegesen lerövidíti az építési engedélyekhez szükséges dokumentumok kiadásának határidejét. Lehetővé teszi, hogy egyszerre több szakvéleményt is lehessen párhuzamosan kérvényezni – nem szükséges az egyikkel megvárni a másikat –, és ugyanazon a területen elegendő egyetlen szakvélemény, amelynek érvényessége nem jár le. A közberuházások engedélyeztetéséhez szükséges szakvéleményeket minden közintézménynek és magánvállalatnak térítésmentesen kell kiadnia.
„A szabályozás lényegesen lerövidíti a településrendezési tervek elfogadásának idejét is, és egyszerűsíti az eljárást. Így csökkentettük a magánépítkezéseket fékező bürokráciát, és felgyorsítottuk a közberuházások engedélyeztetését és kivitelezését” – nyilatkozta az RMDSZ-es miniszter.
A rendeletről első házként döntött a szenátus.