Időről időre visszatér az életembe a rovar. Egyetemista koromban, még Kolozsváron, a hangyák tették tönkre az életemet: bemásztak még a hűtőbe is, előbb meg kellett ráznom a kenyeret, aztán már nem volt kedvem enni belőle.
Most, harmincöt év múlva, a molyok ellen nehéz küzdenünk. Este egyszercsak elkezdenek szálldogálni, mint Balassinál a darvak. Vásároltam valami spray-t, de az csak elbódítja őket, s a fűszerek egy részét utálják, más részét viszont imádják, mint hallom. Vettem moly elleni tablettát is, de egyelőre (két napja) még csak visszafogottan érzem a hatását rajtuk.
Szóval, nagy ellenállók ezek a molyok, és bizonyára a régi emlék hatására, de tiszta szívből gyűlölöm őket. Pedig nem esznek meg semmit, legalábbis nem látványosan, a kenyérben sem találom meg őket, de az, hogy minduntalan itt röpködnek körülöttünk, az egyszerűen borzasztó. Az pedig, hogy sehogysem lehet velük elbánni, az fárasztó és reménytelen.
Nemsokára elutazunk, és egy ideig nem kell elviselnem ezeket a szelíd ragadozókat. De nem bánnám, ha egyszer már végleg megszabadulnék tőlük. Nem vagyok egy Nabokov semmilyen értelemben, abban azonban még kevésbé, hogy szeretném a lepkéket. Legalábbis ezt a fajtájukat, és legalábbis a lakásban. Repüljenek vissza az édes jó természetanyjukhoz.