Visszatértek Romániába a helyi hatóságok által egyebek mellett nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel gyanúsított amerikai-brit kettős állampolgárságú Tate fivérek – számolt be a Digi24 hírportálra hivatkozva az MTI. Andrew Tate influenszer és öccse, Tristan hatósági felügyelet alatt áll, de február végén a román hatóságok feloldották az ország elhagyására vonatkozó tilalmat, és kérésükre lehetővé tették, hogy ideiglenesen külföldre utazzanak. A BBC szerint a Tate fivérek hétfőn jelentkeznek a rendőrségen, hogy eleget tegyenek a hatósági felügyelettel járó formalitásoknak.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...