Nem pusztán az a baj a demográfiai mutatókkal, hogy azt mutatják, a nyugati világ államainak népessége évről évre csökken, hanem az is, hogy drámaian megváltozik a lakosság korösszetétele. Demográfusok, szociológusok, politológusok firtatják, hogy megváltoznak-e ezzel a társadalom értékei is? A legtöbben igennel válaszolnak a kérdésre.
„Az élettartam meghosszabbodásának és a születésszám csökkenésének együttes hatására hosszú távon új típusú társadalom jöhet létre, amelyben az idősek lesznek többségben” – írta évekkel ezelőtt Giovanni Belardelli politológia professzor a Corriere della Serában.
Az idő egyre inkább őt igazolja. Európában ma már többen vannak a 60 éven felüliek, mint a 30 éven aluliak. Fél évszázada az előbbiek a lakosságnak alig nyolcadát tették ki, az utóbbiak pedig csaknem felét. A korösszetétel változása az egyik oldalról pozitív folyamatok következménye: ki ne örülne annak, hogy nő az átlagos élettartam? A 75 éven felüliek száma örvendetes módon ötszörösére nőtt az elmúlt fél évszázad alatt. Másrészt viszont ott vannak a demográfiai változás gazdasági következményei. Évtizedek óta olvasni például a szaksajtóban, hogy nehezen lesz fenntartható a mai társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer, ha egyszer egyre kevesebb járulékfizetőnek egyre több beteg és nyugdíjas ellátásáról kell gondoskodnia. Hát még ha hozzávesszük, hogy milyen magas a fiatalok között a munkanélküliek aránya. Arról is cikkeznek a szakértők, hogy nem kellene-e radikálisan átalakítani az oktatási rendszert, ha azt akarjuk, hogy a jövendő járulékfizetők elég versenyképesek legyenek ahhoz, hogy ki tudják termelni a nyilván egyre növekvő összegű társadalombiztosítási járulékokat.
Eddig kevés szó esett viszont arról, hogy milyen társadalom jön majd létre akkor, ha a lakosság többségét az idősek alkotják. Márpedig ez hamarosan bekövetkezik Európában, és ezzel egészen új fejezet nyílik az emberiség történelmében. Vajon ebben az új társadalomban nem változnak-e meg a ma ismert uralkodó értékek? Vajon nem változik-e meg a demokrácia természete is? Mindenesetre ebből a szempontból is új helyzet jön létre, ha a választópolgárok jelentős többsége az inaktív népességhez tartozik. Hajlandó lesz-e az idős többség elegendő erőforrást fordítani a fiatalok szükségleteinek fedezésére, vagy inkább a maga érdekeit tartja majd szem előtt? Ismerős az anekdota, miszerint a politikusok óvodai, illetve börtönlátogatásuk után csak az utóbbinak utalnak ki plusz pénzt, azzal érvelnek, hogy óvodába már úgysem kerülnek…
Sokan a közgazdászok közül kifogásolják, hogy az európai országok túl sok forrást fordítanak a nyugdíjasokra a fiatalabb nemzedék rovására. Persze nem véletlenül. A fiatalok a választók kisebbségét alkotják, nem szólva arról, hogy körükben alacsonyabb a választáson résztvevők aránya. Ha pedig korlátozott formában csak, de bevezetik az állampolgári alapjövedelmet, az máris egyfajta értékváltás jele lesz, mert azt üzeni, hogy az állampolgárnak akkor sem kell feltétlenül gondoskodnia magáról, ha éppen ereje teljében van.
A nyugdíjasok állama még nem valóság, de már nem is utópia.
Egyrészt örülök ennek: én is hamarosan a nyugdíjasok hadához tartozom majd. Másrészt unokáimra tekintve aggódom: vajon megtaláljuk-e a módját, hogy a szabadság, a generációk közötti együttműködés fennmaradjon? Vajon nem leszünk-e unokáink rabszolgatartói, vagy nem dobnak-e el maguktól unokáink, mint hajdan a spártaiak az általuk életképtelennek tartott csecsemőket?