Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén a Tusványost – közölték a szervezők. Sándor Krisztina, Tusványos politikai programfelelőse elmondta: az idei mottó Tusványos résztvevőinek jobboldali értékrendjére és a táborozás jobb infrastruktúrájára is utal, de pozitív kicsengésével a fiataloknak is üzenni akarnak, hogy megéri itthon maradni. Közölték, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök július 27-én, szombaton tartja meg szokásos előadását.
Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani az ortodox húsvét alatt
A forgalmasabb utakon, az autópályákon és a turisztikai célpontoknál fokozott rendőri jelenlétre kell számítani az ortodox húsvét alatt. Monica Dajbog…
Tovább...Nőtt a közúti árufuvarozás volumene
A vasútié csökkent 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...Dragoș Pîslaru: Fontos még az idén elfogadni az egységes bértörvény tervezetét
A kormánypalotában nyilatkozó miniszter szerint a törvény végrehajtási időszaka több év is lehet.
Tovább...Oana Țoiu telefonon tárgyalt Marco Rubioval
'Az elrettentés és a védelem terén folytatott együttműködésünk továbbra is fontos a jelenlegi biztonsági környezetben' - jelentette ki Oana Țoiu.
Tovább...