A szavazatok 98 százalékának megszámlálása után úgy tűnik, nem változik a Kreml vezetője. A csaknem negyedszázada hatalmon lévő Vlagyimir Putyin a tegnap este záruló oroszországi elnökválasztásokon a a szavazatok több mint 87 százalékát szerezte meg – ezt közölte a Ria Novosztyi hivatalos orosz hírügynökség a választási bizottságot idézve. Vlagyimir Putyin, akit a valódi ellenjelölt nélküli elnökválasztás részeredményei alapján újabb hat évre újraválasztottak a Kremlben, a győzelme által „megerősödött” Oroszországról beszélt, amelyet nem fognak „megfélemlíteni” ellenfelei – írja az AFP alapján az Agerpres. Putyin vasárnap este az oroszokhoz intézett beszédében köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni, és segítettek megteremteni a feltételeket „a belpolitika megerősítéséhez” két évvel az Ukrajna elleni támadás és a Nyugat által hozott példátlan szankciók után. A három napig tartó oroszországi választások ideje alatt tüntetésekre, utcai konfliktusokra is sor került. Sok külföldi állam nem ismeri el megszállt ukrajnai területeken szervezett választásokat.
Trump bünteti a nemzetközi bíróságot
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében Washington szankciókkal sújtja a Nemzetközi Büntetõbíróságot az Egyesült Államok és közeli…
Tovább...Hétvégén sem vásárolnak a boltokban
A nyugat-balkáni országokban ismét bojkottot hirdettek a magas árakat alkalmazó boltok ellen pénteken, miután az egy héttel ezelõtti akció a…
Tovább...Megint lövöldöztek Brüsszelben
Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetõen rivális drogkereskedõ bandák összecsapásához köthetõ lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében - közölte…
Tovább...Laborban növesztett hússal készült kutyatáp került forgalomba Nagy-Britanniában
A gyártó szerint a csirkehúst egyetlen csirketojásból vett sejtmintából növesztették.
Tovább...