Az Európai Néppárt kényelmesen vezet a közvélemény-kutatásokban, és a várakozások szerint az Európai Parlament legnagyobb frakciója marad a június 9-i európai parlamenti választásokat követően is, így a Bizottság jelenlegi német elnöke egyértelműen esélyes egy újabb ötéves mandátumra az uniós végrehajtó testület élén. Mindazonáltal, a közelmúlt történelme alapján korai lenne mérget venni erre. A legjobb bizonyíték arra, hogy a csúcsjelölt személye nem föltétlenül egyezik meg a későbbi bizottsági elnökével: maga Ursula von der Leyen. 2019-ben ugyanis a legnagyobb frakciót, tehát a bizottság elnökét is adó Európai Néppárt jelöltjét Manfred Webernek hívták. Ahogy a Vincze Loránttal elhangzott interjúnkból kiderül, Von der Leyen nem vált ki osztatlan lelkesedést még a saját frakcióján belül sem.
Trump alaposan megkavarta a lapokat a Közel-keleten
Világszerte felkapták a fejüket politikusok és elemzők az amerikai elnök múlt keddi felvetésére, melyet az izraeli miniszterelnökkel közös washingtoni sajtótájékoztatóján…
Tovább...Hivatalos: Crin Antonescu a kormánykoalíció közös elnökjelöltje
A kormánykoalíció pártjai közül utolsóként a Szociáldemokrata Párt is jóváhagyta Crin Antonescu államelnöki jelölését. Korábban hasonló döntést hozott a Nemzeti…
Tovább...Hivatalba lépett az új amerikai elnök
Már első intézkedéseivel nagy port kavart a néhány napja hivatalba lépett Donald Trump. Az új amerikai elnök többek között kiléptette…
Tovább...Románia teljes körű schengeni csatlakozása új lehetőségeket nyitott
Szatmártól Arad megyéig közel 200 kilométernyi kerékpárutat építenek a román–magyar határt metsző valamennyi jelentősebb folyó töltésén. A nagyváradi székhelyű Körösök…
Tovább...