Megerősítette tegnap este a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, hogy alakulata önállóan indít jelölteket a jövő évi választásokon. A párt vezetőtestülete erről Sinaián hozott egyhangú döntést.

Nicolae Ciucă leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy kilépnek a jelenlegi kormánykoalícióból, folytatják az együttműködést a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a közös célkitűzések eléréséért. Jövőre is folytatják a közös munkát a kormányban, és ezzel párhuzamosan mindkét alakulat kidolgozza saját választási stratégiáját.

Ciucă kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a PNL államfőjelöltje; azt mondta, hogy pártelnökként „minden ezzel járó felelősséget vállalva” fogja vezetni a PNL-t 2024-ben, amikor európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és elnökválasztást is rendeznek Romániában.

A 2019 óta kormányon lévő, a jelenlegi parlamentben mintegy 26 százalékos erőt képviselő PNL támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 20 százalékra csökkent, szavazótáborának egy része ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy koalícióra lépett az örökös rivális szociáldemokratákkal, akiknek a felmérések 30 százalék feletti választási győzelmet jósolnak.