A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel a televízióban bejelentette, hogy átvették a hatalmat. A puccsisták közölték, hogy további intézkedésig lezárták az ország határait, és feloszlatták az állami intézményeket, beleértve az alkotmánybíróságot.

A televízióban beolvasott közleményükben felelőtlenséggel és kiszámíthatatlansággal vádolták a jelenlegi kormányzatot, a hatalomátvételt pedig azzal indokolták, hogy a békét csak azon a módon tudják biztosítani, ha „véget vetnek a jelenlegi rezsimnek”. Kijelentették továbbá, hogy tiszteletben tartják Gabonnak a nemzetközi közösségben vállalt kötelezettségeit, egyúttal nyugalomra intették a lakosságot.

Röviddel a katonai hatalomátvétel előtt jelentette be a központi választási bizottság, hogy Ali Bongo Ondimba hivatalban lévő elnök győzött a nemrég tartott elnökválasztáson, ő kapta a voksok 64,2 százalékát.

Összességében az elmúlt három évben ez a nyolcadik puccs Nyugat- és Közép-Afrikában, írja a 24.hu.